A (H)ŐS Magyarok Alapítvány Faluja Annavölgyön
Programok folyamatosan, igény szerint!
A (H)ŐS Magyarok Alapítvány 2005-ben, Annavölgyön alapított, s azóta folyamatosan fejlesztett ősmagyar faluja várja az érdeklődőket, akik megismerkedhetnek őseink életével, szokásaival, s táborok keretében akár hosszabb időt is eltölthetnek a természetben.

Az alapítók a következő célkitűzéseket fogalmazták meg: "Alapítványunk 2005 januárjában alakult azzal a céllal, hogy bemutassuk a honfoglalás korában élt őseink életét és szokásait az érdeklődőknek, főleg fiatalokból álló közösségeknek. Fontosnak tartjuk, hogy megőrizzük és ápoljuk eleink szokásait, építészetét, hitét, jelképeit és átörökítsük a jövő nemzedékeinek.
Legfőbb célkitűzésünk, hogy az alapítvány területén, Annavölgyben egy ősmagyar falut építsünk. Sok munkával és önkéntes segítőkkel megtisztítottuk a területet, egy kisebb faházat és néhány gazdasági épületet emeltünk. További fejlesztésre és építésre lenne szükség, de anyagi lehetőségeink meglehetősen korlátozottak.
Szeretnénk ezen a területen rendezvényeket, bemutatókat, foglalkozásokat szervezni, lehetőséget teremteni nagyobb csoportok elszállásoltatására, étkeztetésére. A megfelelő területkezelés érdekében bővíteni szeretnénk állatállományunkat (őshonos állatokkal), ill. felvenni a kapcsolatot belföldi és külföldi, hasonló tevékenységet folytató csoportokkal, lehetőség szerint közös programokat is szervezni.
Törzsünk létszáma jelenleg 10 fő. Minden tag rendelkezik korhű fegyverzettel (visszacsapó íjjal, hozzátartozó nyílvesszőkkel, tegezzel, szablyával), ruházattal, továbbá az alapítvány tulajdonában van: jurta, földkunyhó, karám és istálló."
PROGRAMOK és ÁRAK:
Oktatások / alkalom (a bérletek 20 alkalmat tartalmaznak):
Íjászat: 2.000 Forint; bérlettel: 36.000 Ft
Lovaglás: 2.000 Forint; bérlettel: 36.000 Forint
Bőrözés: 1.500 Forint; bérlettel: 20.000 Forint

Fellépések/alkalom:
Élő történelem óra: Jurta nélkül 50.000 Forint; Jurtával 80.000 Forint
Harci bemutató: Ló nélkül 60.000 Forint; Lóval 120.000 Forint


